A Disney is felpattan az LMBTQRSTVWXYZ-vonatra, és rögtön teljes gőzre is kapcsol

Ha eddig nem tudtuk volna, mi hiányzik a világ gyermekeinek, a filmstúdiótól most megtudhatjuk.

A hatalmas csinadrattával beharangozott, idén a mozikba kerülő Szépség és a szörnyeteg lesz az első Disney-film, amelynek lesz saját neméhez vonzódó szereplője - írja az Index, a film rendezőjének, Bill Condonnak a nyilatkozatára alapozva.

A meleg szereplő nem lesz más, mint a negatív karakter, Gaston segédje, LeFou. Hogy az olcsó manipuláció humanista pedagógiai célzat teljesen egyértelmű legyen, LeFou a történet közben,

szépen, fokozatosan döbben rá arra, hogy valójában Gastonba szerelmes.

Hosszú időn keresztül küszködik frissen felfedezett érzéseivel. Egy ponton úgy dönt, megcsókolja, ami persze nem jön össze, hiszen főnöke a szép Belle kezére pályázik. A rendező azonban mindenkit megnyugtat, hogy végül minden jóra fordul, és

"a vége egy szép meleg pillanat"

lesz. Igen, egy mesének. Egy szép, meleg pillanat. 

A Disney egyébként a jelek szerint nem csak felpattant az LMBTQ-mozgalom vonatjára, de egyből teljes gőzre is kapcsolt. Csillag kontra Gonosz Erők című sci-fi rajzfilmsorozatuk egyik jelenetében is elcsattan néhány homoszexuális csók. Hiszen hová is lennénk, ha a reménytelen kiskamasz szerelem megjelenítéséből kimaradnának a bajuszos smároló fickók!