Titkolja bevételi adatait a Vajna-tévé

Még a végén kiderülne, mennyi pénzt vesznek ki a mi zsebünkből.

"Szánalmas"

Nem lehet pontos képet kapni a hazai reklámpiacról, a TV2 ugyanis nem hajlandó kiadni a reklámbevételeiről szóló adatokat. A 24.hu-nak nyilatkozó piaci szereplők szerint ennek oka az lehet, hogy Andy Vajna házi tévéje így szeretné eltitkolni, mennyi állami hirdetéssel tömték ki a csatornát 2016-ban.

A TV2 titkolózását az egyik piaci szereplő "szánalmasnak" minősítette.

Vajnáék ezzel többéves hagyományt rúgnak fel: a Magyar Reklámszövetség a társszervezetekkel közösen eddig minden év elején ismertette, hogy a hirdetők mekkora összeget költöttek el az egyes médiatípusokban, erre azonban idén nem lesz lehetőség.

A tévés adatok eddig önbevalláson alapultak, a beérkezett számokat pedig az EY könyvvizsgáló cég összesítette és kezelte. Ebből lehetett tudni például, hogy 2015-ben a digitális reklámpiac megelőzte a tévéset.

Mivel a TV2 már a könyvvizsgálónak sem adta át adatait, a teljes reklámtortával kapcsolatos információk is hiteltelenné válnak.

Van mit eltitkolni

A TV2 állami reklámbevételei valószínűleg súlyos milliárdokat nyomnak: ennyiért készülnek az olyan szemét produkciók is, melyekkel többek közt a Jobbikot és annak politikusait próbálja nap mint nap besározni a szennycsatorna.

Az adatközlés megtagadása azért is ciki, mert az állami hirdetések összege közérdekű adatnak tekinthető, és jó eséllyel peres úton nyilvánosságra hozható.

Frissítés: A TV2 visszautasítja a vádakat

Nem felel meg a valóságnak az, hogy a TV2 Csoport nem szolgáltatott adatokat a 2016-os reklámköltésekről - közölte szerkesztőségünkkel a TV2 Csoport.

Állítják, a korábbi évek metodikáját követve a megadott határidőre közölték az adatokat a MEME által kijelölt EY-jal. „Tehát, az hogy a szakmai szervezetek a mai napon nem kommunikálták a televíziós piac változását, nem róható fel a TV2-nek. A kérdésre az MRSZ és a MEME illetékesei tudják megadni a választ” - írták.