Gloviczki Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjút. 2012 végén önként mondott le a köznevelésért felelős helyettes államtitkári posztjáról, március elsejétől pedig az Oktatási Hivatal elnöke lett. Emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézet- és tanszékvezetője.
Az interjú pedig egy aranybánya.
Az első kérdésben arra igyekezett válaszolni, hogy miért mondott le a helyettes államtitkári posztról, de olyan faramuci állításokat hozott össze, amit nehéz értelmezni.
"Helyettes államtitkárként azt a sajátos szerepet töltöttem be, hogy a politika és a valóság között kellett hidat képeznem, ám akkoriban ez a híd nem ért át a másik partra. Ebben – bizonyos értelemben – egyik part sem volt hibás."
Szerinte nagyon jó szándékú, szakmailag megalapozott oktatáspolitikai döntések születtek akkor, csak egyszerűen túl sok és túl gyorsan. Így nehézzé vált számára azt kommunikálni, hogy minden rendben van. Azt már csak én teszem hozzá, hogy bele sem gondol, hogy esetleg rossz döntéseket hoztak, nem pedig jókat, túl gyorsan.
Önmagában nehezen magyarázható, hogy miért kell a politika és a valóság között hidat teremteni? Ezek szerint ennyire elszakadt az oktatásirányítás a valóságtól?
A kérdező rávilágított Kertesi Gábor (MTA tudományos tanácsadó) azon kijelentésére, miszerint azért nem működhet jól a Klebelsberg Központ fenntartó rendszere, mert nem a megfelelő szinten hozzák meg a döntéseket. Így olyan huszadrangú kérdésekről sem dönthetnek az iskolák, mint hogy mi legyen a saját nevük.
Gloviczki szerint nagyon is fontosak ezek a huszadrangú kérdések, mert inkább a közérzettel és a kommunikációval van probléma, nem az intézkedésekkel. Tehát minden rendben van a kormány oktatáspolitikájával, csak rosszul van kommunikálva. Hát akkor tessenek már szépen elmagyarázni a tanároknak, hogy miért jó minden.
Az Oktatási Hivatal új vezetője úgy látja, hogy a pedagógus-életpályamodell választ adott a minőségi és fizetési kérdésekre. Ennek valódiságáról érdeklődve sokatmondó volt a reakció. A félremagyarázás csimborasszója.
Ismét a kommunikációs problémákat ecsetelte, mikor azt találta mondani, hogy:
"Például először azt mondjuk, hogy értékálló lesz a fizetés, aztán kiderül, hogy mégsem. Erről lehet úgy beszélni, hogy pénzt vettek ki a pedagógusok zsebéből, de ez egy provokatív politikai értelmezés, hiszen azt a pénzt még oda sem adták nekik.”
Persze, ha a kormány úgy dönt, hogy nem ad fizetésemelést, vagy nem értékálló a bér, akkor provokatív ha azt mondom, hogy kiveszik a pénzt az emberek zsebéből, mert bele sem tették! Nem ez a színtiszta provokáció?
Tegyük fel erre a gyönyörű interjúra a koronát is.
„Bár erről nincsenek adatok, de az az érzésem, hogy például a tanítói pályának pont az tett jót, hogy rettenetesen alulfizetett. Annyira nem jelentett perspektívát, hogy hacsak valaki nem akart egy diplomát minden áron, egyre kevésbé ment tanítónak.”
Üzenném a kormánynak, hogy akkor legyen szívesek továbbra is alacsony béreket adni a tanároknak, mert az olyan nagyon jót fog tenni ennek a szakmának. Gratulálok.