Fizetés nélkül lépett le egy étteremből 120 román

Mindent felzabáltak és megittak, többek között 30 üveg whiskyt is.

A Digi24 madridi tudósítójának beszámolója szerint az eset Leon tartomány egyik kisebb településén, Bembibrában történt. Az étterem tulajdonosa a hírtelevíziónak elmondta, a romániai vendégek azzal állítottak be, hogy egy keresztelőt ünnepelnének meg. Mindent felzabáltak és megittak, többek között 30 üveg whiskyt is. Ezt követően pedig mintegy vezényszóra az autóikhoz siettek és leléptek fizetés nélkül. A pincérek nem tudták megakadályozni a románok távozását, mert azzal fenyegetőztek, hogy elgázolják őket.

A vendéglős nem törődött bele a történtekbe, jelentette az esetet a hatóságoknak. Abban reménykedik, hogy az étterem térfigyelő kamerájának felvételei alapján sikerül azonosítani a hirtelen távozó romániaiakat.