Nyolc hónap alatt csődbe vitte a települést a VMSZ polgármestere



Az önkormányzat 34 millió 600 ezer dináros hitelhez folyamodott annak érdekében, hogy ne váljon fizetésképtelenné Magyarkanizsa, vagyis hogy elkerüljék a csődöt.  

"A VMSZ-es polgármester, Fejsztámer Róbert a legnagyobb közösségi portálon ugyan próbálta magyarázni a bizonyítványt, szerinte ugyanis a fizetésképtelenség elkerülése érdekében felvett kölcsön nem egyenlő a csőddel. Ennek azonban ellentmond az, hogy ha nem folyamodtak volna pénzügyi segítséghez, akkor csődeljárás indulhatott volna az önkormányzat ellen" - fogalmaz a portál.

"Persze érthető, hogy az alig nyolc hónap alatt összehozott gazdasági csőd nem rázza meg különösebben Fejsztámert, hiszen a hitel és annak kamatainak a megfizetése a község polgáraira hárul majd, a politikai klientúrát nem éri majd semmilyen szankció a kialakult pénzügyi helyzet miatt" - írják. 
 
Tavaly ősszel az újvidéki RTV helyszíni riportja arról számolt be, hogy Magyarkanizsa községben 2015-ben 150 millió dináros költségvetési hiányt okozott a migráció.

A Vajdasági Magyar Szövetség által vezetett községi vezetés a Magyarkanizsán kialakított menekülttáborban és más területeken biztosított ingyenes internetszolgáltatást, az elektromos áram korlátlan igénybevételét és állandó őrzővédő szolgálat alkalmazását a közbiztonság szavatolására.

Ezeknek és számos más szolgáltatás költségeinek egy jelentős részét a magyarkanizsai önkormányzat az adófizetők közpénzéből fedezte, 150 milliós adósságba verve saját költségvetését. 

Ehhez az összeghez jött még további 50 milliós hiány, amely odáig vezetett, hogy az önkormányzat fizetésképtelenné vált és hitelfelvételre kényszerült.