A problémák megoldása helyett csak újabbakat generált a kormány

Vona Gábor szerint az elmúlt hét évben a kormány csak újabb problémákat generált.

Ha valamire most szükség van az országban, akkor az a tűzoltás – utalt Makai Tibor egykori hivatására sajtótájékoztatóján Vona Gábor. Az a kormány, ami már lassan hét éve vezeti az országot nem problémákat oldott meg, hanem csak újabbakat okozott. A Jobbik az egyetlen olyan erő, ami képes megverni a Fideszt, a hiteltelenséggel szemben pedig hitelességet mutatni – hangsúlyozta a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.

Stabilan a Jobbik a második erő

A kormányközeli Magyar Idők megbízásából készített közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézet. A 2000 fős mintára végzett felmérésből kiderült, hogy a Fidesz-KDNP továbbra is jelentős előnnyel vezet, a Jobbik stabilan a második erő, utcahosszal veri a túlélésre játszó MSZP-t, a nemzeti ellenzéki párt nagyságrendileg ugyanannyi támogatóval rendelkezik, mint az összes többi balos és liberális formáció együttvéve.

Vona Gábor úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktornak egy éve van hátra, kezdheti vágni a centit. Mint mondta, a miniszterelnök támadhatja őt vagy a pártját bármivel, "a jövőt nem lehet megállítani". A kormány meg fog bukni 2018-ban, ezt a társadalom fogja kimondani, és a Jobbik fogja végrehajtani - tette hozzá.

Az elmúlt 27 évben a különböző kormányok romhalmazzá tették az országot, nekünk ezért nem a Fidesz a legnagyobb kihívás, hanem az, hogy ebből az állapotból újra boldog, erős, igazságos és prosperáló országot építsünk

– emelte ki Jobbik elnöke.

A Vona Gábor beszélt arról is, hogy Orbán Viktor sohasem vetette fel az uniós fórumokon, hogy a magyarok ötödannyi fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint a nyugati államokban. Ezt a Jobbik meg fogja tenni, ezért is javasolják az európai bérunió bevezetését, ennek elérése érdekében közösen kívánnak majd fellépni a többi kelet-közép-európai országgal.

Makai Tibor azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz egyetlen kihívója a Jobbik, csak ez a párt tudja a 20. századból a 21. századba vezetni az országot. A Jobbik rendelkezik programmal, végre akarja azt hajtani, és a párt rendelkezik a kormányzóképességhez szükséges minden feltétellel - hangoztatta a jelölt.

A helyi ügyekkel is foglalkozna

A sajtótájékoztatót követően Makai Tibort kérdeztük terveiről: Fontos megjegyeznem, hogy jelenleg folyamatban van a Jobbik új Budapest programjának a kidolgozása. Országgyűlési képviselőként természetesen a XVIII. kerületért is szeretnék dolgozni, így a helyi problémák megoldásra is megvannak a javaslataink. A kerületben nagyon fontos lenne a P+R parkolók kialakítása és ezek a tömegközlekedéssel történő megfelelő összekapcsolása.

 

A csapadékelvezetés továbbra is igen komoly problémát jelent a környéken, egy-egy nagyobb nyári zápor után kisebb tavak szoktak kialakulni. Terveink között szerepel továbbá, Budapest legnagyobb erdejének, a Halmi erdőnek a rendbetétele. Ez azonban önmagában véve nem elegendő, mert meg is kellene majd őrizni a megújult állapotot. A mezőőreink önmagukban nem lennének képesek erre, megakadályozni például az illegális szemétlerakást. Ezért azt kell elérni, hogy az itt lakók is magukénak érezzék ezt a hatalmas zöldterületet, segítsenek annak megóvásában.