Ez a busz az ELTE gender-központjában sem lenne népszerű

A Breitbart beszámolója szerint a konzervatív Hazte Oír gépjárművét lefoglalták a spanyol hatóságok, amiért azon a következő mondatok szerepeltek:

"A fiúknak péniszük van, a lányoknak pedig vaginájuk. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni."

Ahogy várható volt, a pofonegyszerű biológiai ténymegállapítás kiverte a biztosítékot a madridi önkormányzatnál: a testület szimplán kitiltotta a gépjárművet a város utcáiról, a ügyészség pedig le is foglaltatta a buszt.

Ignacio Arsuaga, az aktivisták vezetője azzal vádolja az ügyben döntést hozó bírót, hogy "elrabolta" az autójukat, és megígérte, nem hagyják annyiban a hatósági intézkedést:

"Megfellebbezzük az igazságtalan döntést, és büntetőfeljelentést teszünk Madrid szélsőbaloldali polgármestere ellen."

A Hazte Oír azt is kilátásba helyezte, hogy a kifogásolt üzeneteket egy átfogalmazott molinóval takarják majd le a buszon, és úgy folytatják tovább a figyelemfelhívó akciót, sőt, elképzelhető, hogy immár több gépjárművet is bevetnek a siker érdekében.

A spanyol igazságszolgáltatás azonban jelezte, nem elégszenek meg az eddigi büntetéssel: elképzelhető, hogy Arsuaga ellen "gyűlöletbűncselekmény" miatt emelnek vádat. Ezt azzal indokolták, hogy a jobboldali szervezet üzenetei (ergo a biológiai tények) "megzavarhatták a közrendet, nyugtalanságot vagy félelmet kelthettek az emberekben identitásuk vagy szexuális orientációjuk miatt", és különösen a kiskorúakat befolyásolhatták negatívan.

A jobboldali aktivisták azt követően indították útjára a tiltakozó megmozdulást, hogy Észak-Spanyolországban egy transznemű csoport olyan plakátokat helyezett ki a vásorokban, melyeken az ellenkező nemnek megfelelő nemi szervekkel ábrázoltak kisgyermekeket, szövegük pedig a következő volt:

"Vannak lányok, akiknek péniszük, és vannak fiúk, akiknek vaginájuk van. Ilyen egyszerű."

Érdekes módon a falragaszok esetében fel sem merült, hogy azok bármivel is megzavarhatták a közrendet, bárkiben is félelmet kelthettek, vagy negatívan befolyásolhatták volna a kiskorúakat...

(Sajtóinformációk szerint a plakátok kihelyezését egy névtelenségét kérő amerikai üzletember 28 ezer euróval támogatta.)