Tisztelet: díszpolgár lett Walesben Arany János

Posztumusz díszpolgárrá avatták Arany János költőnket a walesi Montgomeryben.

A 200 éve született költőt a foter.ro szerint még brit a BBC-n is méltatták, miközben felhívták arra a figyelmet, hogy A walesi bárdokban megörökített, ötszáz poéta lemészárolásáról szóló történetet többen ismerhetik Magyarországon, mint Walesben.

Természetesen megjegyezték, hogy a költemény az 1848-as forradalom leverése utáni zsarnoki rendszer ellen szólt, mert a költő nem volt hajlandó versben dicsőíteni Ferenc József császárt párhuzamban azzal, ahogyan A walesi bárdok főhősei sem énekeltek I. Edward angol királynak.

Eric Fairbrother, Montgomery polgármestere méltatta, hogy a magyarok már az általános iskolában tanulják ezt a történetet, míg náluk alig ismeri valaki. Arany versét a két nemzet közötti „nagyszerű kapocsnak” nevezte, majd a költő megkapta Montgomery Szabad Polgára címét.

Az emlékév kapcsán a Magyar Nemzeti Bank arany, ezüst és színesfém emlékérmet bocsátott forgalomba.