Brüsszeli katonai központot hoznak létre

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ülést követően arról tájékoztatott, hogy a védelmi és külügyminiszterekkel folytatott tanácskozáson megerősítették az unió egyik legjelentősebb és legeredményesebb katonai tevékenységét jelentő, Európa biztonságát is szolgáló képzési missziók munkáját a brüsszeli központ létrehozásáról szóló döntéssel.

A központ a Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Szomália területén tevékenykedő missziók munkáját irányítja, amelyek tanácsadói és képzési feladatokat látnak el, elsősorban önvédelemre felkészítve a katonaságot és a civil lakosságot. Az új központ 30 fős személyzettel, az EU jelenlegi, közös katonai struktúrája szerint kezdi meg munkáját - tette hozzá.

A főképviselő elmondta, a miniszterek a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében a Földközi-tengeren folyó Sophia uniós haditengerészeti műveletben, valamint az Afrika szarvának nevezett területen tevékenykedő Atalanta hadműveletben részt vevő személyi állomány és felszerelésük bővítése mellett is döntöttek.

A világ legszegényebb államai közé tartozó Közép-afrikai Köztársaság több régióját állandó bizonytalanságban tartják fegyveres csoportok. 2013-ban azt követően szabadult el az erőszak az országban, hogy muszlim fegyveresek - a korábbi Seleka muzulmán lázadószervezet tagjai - megbuktatták az ország keresztény elnökét, amire válaszul keresztény milíciák (anti-Balaka) támadták meg az országban élő muszlim közösséget. Az ENSZ mintegy 11 ezer békefenntartója most is azon van, hogy stabilizálja az országot.

Mali több területe kívül esik a központi kormányzat ellenőrzésén. A térségben számos dzsihadista csoport működik, amelyek gyakran intéznek támadást a hadsereg, illetve az ENSZ békefenntartó erői ellen.

Szomáliában fegyveres iszlamista csoportok követnek el véres támadást azzal a céllal, hogy kiűzzék az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntsék a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és Szomáliát a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állammá alakítsák át.