Megnyugtatták a románokat: nem a tüntetők, hanem a magyarok ellen szól a törvény

Todor Ciuhodaru – román szociáldemokrata parlamenti képviselő – a büntetőtörvénykönyv módosítására tett javaslatot, amit a héten fognak tárgyalni. Elena Calistru – ő az egyik szervezője a februári tömegtüntetéseknek – megijedt, és azt hitte, hogy a törvény bizonyos része ellenük irányulhat.

Az ominózus paragrafus így szól: „A nép, vagy többek közös tulajdonában álló javak elleni, egyértelműen az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló, vagy az államot hatalma gyakorlásában akadályozni szándékozó cselekedetek hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők"

A román politikus azonban tisztázta a helyzetet. A módosítás nem a tüntetők, hanem a „magyar szeparatisták” ellen szól, akik támadják a „román állam lényegét”. Példaként azokat a marosvásárhelyi tüntetéseket hozta, melyeken autonómiát követeltek Székelyföldnek – írja a Balkan Insight.

„Nem a Győzelem téri tüntetőket célozza a törvényem. Én a szélsőségesség ellen vagyok, meg azok ellen, akik revizionista és szeparatista tüntetéseken támadják a román államot."