Csaknem hárommilliárd forintot kap a Schmidt Mária vezette közalapítvány

Ja, és Magyarország erősödik.

A Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2 milliárd 865 millió forintot kap a Balog Zoltán vezette EMMI-től "programok megvalósítására és pályázatok teljes lebonyolítására" - derül ki a Kormany.hu-ra feltett EMMI-támogatások listájából.

Schmidt Mária az utóbbi időszakban nagyot megy:

Tavaly december 5-én derült ki, hogy 950 millió forintot csoportosít át a Miniszterelnökség az ő irányításával lebonyolított 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott emlékév támogatására.



Szintén aznap derült ki, hogy Schmidt megvette a Figyelő című hetilapot.

Mint akkor a kormányközeli Origónak elmondta:

"Elsősorban pénzügyi befektető vagyok a lapnál, és a most is meglévő magas szintű szakmai munka folytatását tűztem ki az egyik legfontosabb célomnak. Abban az esetben, ha nem jelentem volna meg befektetőként, a lap megszűnt volna. Több mint hetven követelést kellett kielégíteni ahhoz, hogy a kiadóval szembeni felszámolási eljárás lezáruljon. Ezzel a lap dolgozói kaptak egy új esélyt"

- mondta Schmidt, aki úgy jellemezte a lap általa elvárt irányát, hogy "minőség, méltányosság és mértéktartás".

„Nagyon sok tudás halmozódott föl a hetilapnál, és ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban” – jelentette ki Schmidt Mária.

Azóta a Figyelő több újságírója is felállt a székéből. A lap főszerkesztője pedig Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezetője lett, de az újonnan felállított szerkesztőbizottság tagja volt például L. Simon László volt kulturális államtitkár és Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója is. Azóta a lap szépen bele is illeszkedett a Habony-rendszer koordináta-rendszerébe.

December végén pedig kiderült, hogy "civil és egyéb szervezetek támogatása" címszóval kapott csaknem egymilliárd forintot a Kertész Imre központ létrehozására.

Mint ismert, a Schmidt Mária vezette emlékbizottság az '56-os emlékévre tavaly összesen 14,5 milliárd forintot költhetett el, ám, hogy pontosan mire, az egyelőre nem derülhet ki, csak az emlékév lezártával.

Schmidték legutoljára akkor kerültek a figyelem középpontjába, mikor kiderült, hogy 35 képet kellett törölni a Fortepan honlapjáról, mert azokat a Terror Háza megvásárolta:

35 képet kellett törölni a Fortepanról, mert Schmidt Máriáék megvásárolták őket

Bakó Jenő fényképész 35 fotója eddig elérhető és ingyenesen letölthető volt, ám a közpénzből működő Terror Háza megvásárolta a képeket, és kitette azokat saját honlapjára. Mostantól 15-30 ezer forintos áron lehet megvásárolni és publikálni őket.A Terror Háza kötelezte a Fortepant, hogy töröljék le a képeket, erről Facebookon adtak hírt az oldal szerkesztői.