Március 28-án kiderül, le lehet-e nácizni az 56-os hősöket

Havas Szófia szerint az 56-os hősök nácik voltak, és a zsidókat keresték.

A kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt Havas Szófia ellen indított nyomozás március 28-án ér véget – mondta el a Magyar Idők kérdésére Szávay István. A jobbikos országgyűlési képviselő hozzátette: reméli, hogy eredményesen zárul.

Ahogy arról az Alfahír korábban beszámolt: a nyomozás tavaly novemberben kezdődött Havas Szófia ellen. A szocialista politikus ugyanis tavaly október 23-án az orosz állami televízióban az ’56-os szabadságharc résztvevőiről azt mondta: "ezek a nácik fegyverrel járták a házakat, keresték a kommunistákat, zsidókat. Ezek nem radikálisok, hanem a legvalódibb fasiszták."

A Jobbik ezután tett feljelentést, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azonban elutasította azt, mondván: Havas Szófia a nyilatkozataival nem valósította meg a büntető törvénykönyvben szereplő bűntettet. A hatóság szerint tehát nem történt közösség elleni uszítás, és nem tagadja a kommunista rendszer bűneit, szimplán véleményt nyilvánított.

A Jobbik feljelenti az '56-ot gyalázó MSZP-s Havas Szófiát

Mint arról beszámoltunk, Havas Szófia, az MSZP Egészségügyi és Szociális Tagozatának elnöke az orosz állami televízióban azt állította, hogy volt nácikból álló, CIA által kiképzett diverzáns egységek robbantották ki a forradalmat, amelynek során antiszemita pogromok zajlottak. A botrányos kijelentést követően az MSZP úgy nyilatkozott, nem értenek egyet Havas Szófia véleményével, de nem terveznek szankcionálni a történteket.

Szávay István akkor azt mondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy az ’56-os hősöket és mártírokat szabadon gyalázhassa bárki is. Az ügyészség sem értett egyet a rendőrség véleményével és hatályon kívül helyezte a feljelentést elutasító határozatot, majd elrendelték a nyomozást.

A X. és XVII. kerületi Ügyészség megalapozatlannak találta Szávay István feljelentésének rendőrségi elutasítását, mert álláspontjuk szerint az alapos gyanú igenis fennáll, ezt pedig nyomozás keretében tisztázni kell.

Hoppá: az ügyészség mégis nyomoz az '56-osokat nácizó Havas Szófiával szemben

Felülvizsgálta az NNI elutasító határozatát az ügyészség, így mégis lesz nyomozás az '56-os hősöket gyalázó Havas Szófával szemben - értesült az Alfahír. Az információt lapunknak megerősítette Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is. A X. és XVII. kerületi Ügyészség megalapozatlannak találta Szávay István feljelentésének rendőrségi elutasítását, mert álláspontjuk szerint

 

"Havas Szófiát, az MSZP bolsevik politikusát még tavaly novemberben jelentettem fel a kommunizmus bűneinek tagadása miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította beadványomat, az ügyészség azonban ezt felülbírálva mégis elrendelte a nyomozást, amelyet most ismét meghosszabbítottak. Bízom az igazságban, bízom abban, hogy 27 évvel az ún. rendszerváltás után már nem lehet büntetlenül gyalázni 1956 hőseit és az emberi történelem leggyilkosabb ideológiájának áldozatait."

- írja Szávay István Facebook-oldalán.