Míg Orbán korábban tiltakozott a titkosítások ellen, most kormánya nem bír ellenállni a kéjnek

A Jobbik számára elfogadhatlatlan, hogy egy ilyen súlyú, közpénzből elköltendő milliárdokat érintő ügyben titkosítsák a szerződéseket.

A nemzeti párt szerint az Európai Unió álságos döntéshozatalának újabb bizonyítéka, hogy a Bizottság úgy hagyta jóvá a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó állami támogatást, hogy közben egyetlen szót sem emelt a beruházás kapcsán megkötött orosz–magyar hitelszerződés teljes titkosítása ellen. A Jobbik az Országgyűlésben szavazatával a kezdetektől minden alkalommal támogatta az atomerőmű-beruházás megvalósulásához szükséges döntéseket. Nem támogatjuk viszont, és kormányra kerülve meg is fogjuk szüntetni az indokolatlan titkosításokat, amelyek a korrupció melegágyát jelentik - olvasható a Jobbik keddi közleményében.

Az Orbán-kormány már a beruházás megkezdése előtt közpénzből, átláthatatlan módon súlyos milliárdokat költött a beruházásra. A magyar képviselők nem ismerhetik meg Paks 2 költségvetését, miközben úgy tűnik, a brüsszeli bürokraták minden további nélkül betekintést nyerhettek abba. Hiszen máskülönben mi alapján hozták volna meg a döntésüket az állami támogatás elfogadásáról? Ez számunkra elfogadhatatlan egy ilyen súlyú, közpénzből elköltendő milliárdokat érintő ügyben. Emlékezzünk Orbán Viktor 2008-as szavaira:

"Nem lehet az oroszokkal olyan szerződést kötni, olyan megállapodást aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak. Hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország felemelkedését, vagy épp meggyengülését."

Miniszterelnök úr! Mi sem szeretnénk ennél többet, de ehhez ragaszkodunk - olvasható a Kepli Lajos által jegyzett közleményében.