Nagykövetet küldeni ne féljetek jó lesz

Az elmúlt évtizedek gyakorlatát folytatva megint egy politikai kinevezett érkezhet, állítólag nagy a tolongás a magyar fővárosért.

Diplomáciai és magyar kormányzati források is arra számítanak, hogy Donald Trump tavalyi kampányának valamelyik tehetős adományozója kapja végül a budapesti nagyköveti posztot, bár forognak a magyar-amerikai kapcsolatokkal foglalkozók körében „szakértőbb″ nevek is  - írja a kiváló diplomáciai és titkosszolgálati forrásokkal rendelkező Index.hu.

A lap forrásai szerint nagyon úgy fest, hogy az elmúlt évtizedek gyakorlatát folytatva Budapestre megint egy politikai kinevezett érkezhet.

Ilyen volt legutóbb az a Colleen Bell is, aki szappanoperaproducerként vált híressé, majd Barack Obama kampányának egyik fontos adománygyűjtőjeként nyerte el a lehetőséget, hogy kipróbálhassa magát nagykövetként.

Elnök- és kurzusváltáskor a régi politikai kinevezetteket visszahívják, hogy a helyüket oda lehessen adni az új vezetés embereinek, ez történt Bellel is.

Nemrég a Magyar Nemzet arról írt, hogy egy amerikai magyar lobbicsoport a magyar származású George Patakit, New York állam volt republikánus kormányzóját látná szívesen nagykövetként, de az Index forrásai szerint ennek minimális az esélye (Pataki szembekerült Trumppal is).

Donald Trump elkötelezett támogatói közt volt viszont Susan Hutchinson egykori tévés műsorvezető, Washington állam republikánus pártelnöke, akinek szintén van némi magyar kötődése, a portál szerint nagyon is érdekelné a nagyköveti pozíció. Hutchinson 2014 őszéig, a kitiltási botrány idejéig a Hungary Initiatives Foundation (HIF) egyik kurátora volt, valamint ő a Charles és Lisa Simonyi Alapítvány a Művészetekért és Tudományért ügyvezető igazgatója.

Lehetséges jelöltként, sőt a legideálisabb jelöltként nevezték meg Christopher Ball közgazdászprofesszort és üzletembert. Ball a Quinnipac Egyetem tanára, az ottani Közép-európai Intézet Széchenyi nemzetközi gazdasági tanszéknek az igazgatója, valamint 2013 óta Magyarország tiszteletbeli konzulja Connecticut államban. Akkori kinevezésekor többek közt arról beszélt: beleszeretett Magyarországba, ahol otthon érzi magát, húsz éve foglalkozik az országgal és a térséggel, és „remélhetőleg még húsz évig fogok". Ball valóban szorosan kötődik Magyarországhoz: 1994-ben Budapestre költözött, egy ideig tanított az ELTE-n, illetve a Magyar Atlanti Tanács elnöke is volt. Folyékonyan beszél magyarul, felesége pedig erdélyi magyar.

A portál szerint "nagyon tolonganak a Trump-kampány adományozói Budapestért", az eddigi kinevezési gyakorlat alapján pedig nehezen elképzelhető, hogy ne egy ilyen, valószínűleg az üzleti életből érkező teljes outsider legyen a befutó – ahogy korábban is mindig.