Támadás a multik ellen: veszhet az ingyen parkolás és az áruházi buszjárat is

Egy új tervezet szerint odaveszhet az ingyenes buszjárat, de akár a parkolás díjazásáig és áremelésekig is eljuthatunk.

Az Index információ szerint Lázár János miniszterelnökségi- és Varga Mihály gazdasági miniszterek egy olyan javaslatcsomagot nyújtottak be a kormánynak, ami a külföldi tulajdonú élelmiszerláncoktól szedne be évenként nagyságrendileg 20 milliárd forintot. Ezt olyan ötletekkel valósítanák meg, mint, hogy megadóztatnák a parkolóhelyeket, de beleszólnának a reklámkampányokba, a dolgozói létszámba is.

A tervezetet állítólag a nemrég kirobbant élelmiszerbotránya húznák rá, amiben kiderült, hogy azonos csomagolás alatt nem feltétlenül ugyan olyan terméket kapnak a magyarok, mint nyugati társaik.

Az előterjesztésben a lap szerint olyan elemek szerepelnek, mint

- a 2000 fősnél nagyobb településeken lévő áruházak parkolóinak megadóztatása,

- a cégek maximum a napi bevétel 0,5 százalékát költhetnék reklámra, amit a versenyhátránnyal magyaráznak, de valójában ők is megjegyzik, hogy ezek a multik jellemzően a még nem Fidesz-közeli kezekben lévő RTL-csoportnál költenek reklámért,

- reklámnak minősülne az ingyenes buszjárat is, tehát aki eddig ezzel járt, nagy valósínűséggel búcsút inthet neki,

- több embert vetetnének fel az áruházakkal,

- visszavezetnék a vasárnapi 100 százalékos bérpótlékot,

- külön rájuk állítanák a Nébihet, a Fogyasztóvédelmi Hivatalt és a Gazdasági Versenyhivatalt, mindezeket pedig egy külön kormánybiztos vezetné.

A lap is megjegyzi, hogy az ilyen tervek nagy valószínűséggel szembe fognak menni az uniós diszkrimináció elleni szabályoknak, ami kötelezettségszegési eljárásokat vonhat maga után. A tervezet ezért több lépésben kerülne bevezetésre, nem egy konkrét csomagban.