Iszlamista ügynökök Európában?

Új szerepkörben az imámok.

Németországban jelentős török kisebbség él, ennek is köszönhetően körülbelül 900 mecset található az országban, emellett pedig 970 imám, akik közül többen is radikális nézeteket vallanak. Az iszlamista szentélyeket ők vezetik, a fizetés Ankarából érkezik, az irányító szerv pedig a Diyanet, azaz a Vallásügyi Igazgatóság.

A Die Welt írja, hogy ennek az igazgatóságnak a befolyása az utóbbi években alaposan megnőtt, a költségvetésével egyetemben, mindez Erdogan elvárásai szerint. Az imámok köztisztviselőként tevékenykednek, a török érdekeket képviselve. Az európai-ázsiai ország vezetője jelezte honfitársainak, hogy ne integrálódjanak, az asszimiláció pedig sérti az emberi jogokat. Ennek szellemében tevékenykednek a vallási vezetők is.

Valójában kémkednek?

Korábbi információk szerint az imámok listákat állítottak össze azokról az emberekről, akik bírálják Erdogan politikáját, ezeket pedig eljuttatták a konzulátusnak. Nem csak egyszerű német állampolgárokról van szó, hanem újságírókról és politikai képviselőkről is.

Ezek után a volt Szovjetunióra emlékeztető paranoia lett úrrá a közösségen, ugyanis egymást kezdték feljelentgetni, olyan címen, hogy a szomszéd bírálta Ankara politikáját.

Erdogan Németországon kívül a Balkánon is igyekszik folyamatosan erősíteni befolyását, némi oszmán nosztalgiával tekintve a tőlünk délre fekvő területekre.