Ron Werber: Orbán Viktor azért provokálja Vona Gábort, mert tart a Jobbiktól

Ron Werber szerint Orbán Viktor bizonyos megnyilatkozásai gyengeséget sugallnak, és azt, hogy tart a Jobbiktól – derül ki abból az interjúból, amit az izraeli politikai és kampánystratéga a 168 órának adott.

Meglátása szerint az, hogy Volner János Jobbik-alelnököt és barátnőjét lesifotós követte a bozótosba, majd a párt elnökéről, Vona Gáborról egy ismert transzvesztita előadó azt állította, hogy homoszexuális, és erre később a parlamentben Orbán Viktor is egyértelmű célzást tett nem új taktika, mi több szerinte ez soha nem működött.

Emlékeztetett arra, hogy hasonló provokációkat gyakran láttunk a múltban, de az emberek szerencsére nem hülyék. Ennek kapcsán a legérdekesebbnek azt tartja, hogy Terry Black nyilatkozatára a miniszterelnök is célzott a parlamentben.

Ron Werber úgy véli, ez annyit jelent, hogy már Orbán komolyan tart az ellenfeleitől. Megfogalmazása szerint egy erős és magabiztos politikai vezető nem utal ilyen pletykákra nyilvánosan.

Ha egy kormánypárt bárhol is így provokál, az a gyengeség jele

 – mondta, majd elárulta, hogy Magyarország családja „szellemi-érzelmi örökségének” fontos része, sok barátja él itt, de többet nem fog a magyaroknak dolgozni.