Nehezen érthető: még mindig nem tudni, hogy milyen lövedék ölte meg a rendőrt Bőnyben

Nem hozott eredményt a DNS-vizsgálat sem.

A Magyar Nemzet tudta meg, hogy nem hozott fordulatot a DNS-szakértő napokban elkészült vizsgálata a tavalyi bőnyi rendőrgyilkosság nyomozásában: a szakértők a rendőrök által kilőtt kilenc pisztolygolyó és a Pálvölgyi Péter rendőrtiszt meggyilkolásával gyanúsított Győrkös István gépkarabélyából kilőtt három lövedék egyikén sem tudtak a DNS-vizsgálatra alkalmas maradványokat azonosítani.

Így továbbra sem lehet megállapítani kinek a fegyveréből adták le a gyilkos lövést. Állítólag a boncolás sem tudta megállapítani, mekkora átmérője volt a rendőrrel végző lövedéknek, mert a koponya olyan súlyos mértékben sérült meg.

Emlékezetes, hogy lapunk érdeklődésére cáfolta Győrkös jogi képviselője, dr. Takács Zoltán azt az ügyészségi álláspontot, amely kategorikusan kizárta a baráti tűz lehetőségét.

Mindenesetre, a DNS-vizsgálat után sem lettünk okosabbak, ami már csak azért is egészen aggasztó, mert már 4 hónap eltelt a tragikus eset óta.

Elképesztő!