A szocialista politikus szerint a Jobbik embereket gyilkolna, most ennek fizeti meg az árát

Az MSZP már nem foglalkozik a kormányváltással?

A bíróság nem jogerős ítéletében megállapította a jogsértés tényét – írja Varga Zoltán Péter.

Fári Jánost eltiltották a további jogsértésektől és arra kötelezték, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot a Jobbiktól, akit alaptalanul vádolt meg emberöléssel. Fentieken túl a Törvényszék sérelemdíj megfizetésére is kötelezte az MSZP helyi vezetőjét.

„A Jobbik felszólítja az MSZP-t, hogy hagyjon fel a hazug vádaskodásokkal. A Jobbik az Orbán-kormány leváltására készül - szemben az MSZP-vel, amely a Fidesz leváltását már régen feladta és már csak a többi baloldali törpepártot akarja legyőzni. Emiatt mi elsősorban a fideszes törvénysértések feltárására kívánunk koncentrálni, de hasonló hazugságok esetén minden esetben megtesszük a szükséges lépéseket a baloldal lejáratódott, hazug pártjainak tagjaival szemben is”

- emlékeztetett Varga Zoltán Péter.

Újabb baloldali bohóckodás: Juhász Péterék a síp rossz oldalára kerültek

Ki gondolta volna, hogy egyszer egy Juhász Péter-féle együttes politikus lesz a síp rossz oldalán? Pedig, most ennek is eljött az ideje! Sőt, a talpalávalót a szocialisták szolgáltatják.A Jobbik viszont másképp látja a helyzetet: szerintük ugyanis a baloldal törpepártjai - szokásukhoz híven - nem Orbán Viktort és a Fideszt, hanem kizárólag egymást próbálják meg legyőzni, míg a 2018-as választásokat csak túlélni próbálják.