Malajziában nem mutatják be A szépség és a szörnyeteget a melegjelenet miatt

A Walt Disney elutasította, hogy kivágják a részt.

"A filmet nem vágtuk meg és nem is fogjuk megvágni Malajzia kedvéért" - jelentette be közleményben a filmstúdió. Az Emma Watson főszereplésével forgatott mesefilmet csütörtöktől játszották volna a malajziai mozik, de a bemutató elmaradt, a megvásárolt jegyek árát visszatérítik a mozik.

A Disney is felpattan az LMBTQRSTVWXYZ-vonatra, és rögtön teljes gőzre is kapcsol

A hatalmas csinadrattával beharangozott, idén a mozikba kerülő Szépség és a szörnyeteg lesz az első Disney-film, amelynek lesz saját neméhez vonzódó szereplője - írja az Index, a film rendezőjének, Bill Condonnak a nyilatkozatára alapozva.A meleg szereplő nem lesz más, mint a negatív karakter, Gaston segédje, LeFou.

A muszlim ország cenzúrahivatalának elnöke kedden még azt mondta, nem tudja, hogy miért halasztották el a film bemutatóját, miután a film rövid melegjelenetét kivágták és a produkció megkapta a játszási engedélyt. A funkcionárius akkor még úgy tudta, a stúdió nem kifogásolta, hogy kivágják a jelenetet, az elsőt az ifjúsághoz szóló Disney-produkciók történetében.

Időközben a stúdió közleményben jelentette be, hogy elutasítja a cenzúrázási kísérletet. A forgalmazók döntésének megmásítására kérték a cenzúratestületet, amely kedden ül össze legközelebb.

A nagysikerű 1991-es animációs mesefilm élőszereplős változatának egy rövid jelenetéről maga a film rendezője, Bill Condon mondta el, hogy abban "egy melegpillanat" látható, amikor az egyik mellékszereplő, LeFou megpróbál tisztába jönni a történetben az intrikust játszó Gastonhoz fűződő érzelmeivel.

Ez az eddigi legkeményebb fellépés

A szomszédos Szingapúrban a katolikus egyház arra kérte a szülőket, beszéljék meg gyermekeikkel, helyénvaló-e a filmben ábrázolt életmód. Az ugyancsak muszlim többségű Indonéziában vágás nélkül engedélyezték a forgalmazást, de csak 13 éven felülieknek. Indiában mindenféle korlátozás nélkül vetítik a mozik.

Oroszországban a betiltásra vonatkozó felhívás ellenére 16 éven felülieknek engedélyezték a film megtekintését. Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter azt mondta, hogy nem találtak a filmben semmit, ami sértené a "homoszexuális propagandát" tiltó törvényt.