Gyurcsány: csak idén több adót fizettem be, mint amennyit Botka életében keresni fog

Csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke beszélt a Botka Lászlóval történő vitájáról is, ami szerinte nem személyes, a pártjaik választási programjairól szól. Az MSZP vagyonegyenlőséget szorgalmaz, Gyurcsány erre reagálva kijelentette:

"Én csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog. Ha valaki ebben az országban adózik, az többek között én vagyok."

Gyurcsány úgy érezheti, ő lehet az egyik célpontja a Botka László és Molnár Gyula által indított MSZP-kampánynak, ami a gazdagok megadóztatását célozza.