Zsirinovszkij: nem a politikusokat, hanem a maffiózókat akasztaná fel

Az orosz nacionalista szerint félreértették a képviselőtársai.

Az ellenzéki orosz Liberális Demokrata Párt elnöke ezt pénteken jelentette ki Moszkvában újságírók előtt a nagy port felvert parlamenti bejelentésével kapcsolatban. Jövőre beköltözöm a Kremlbe, és agyon fogom lövetni és felakasztatom magukat – fogadkozott a botrányos kijelentéseiről ismert nacionalista politikus, mintegy borítékolva magának a győzelmet a jövő évi oroszországi elnökválasztáson. Optimizmusát a közvélemény-kutatások nem támasztják alá.

Zsirinovszkij pénteken azt mondta a két nappal korábbi kirohanásáról, hogy azzal a maffiát, a bűnözést és a korrupciót ostorozta, nem pedig a képviselőtárasait, akik közül sokakat látásból sem ismer. A szélsőséges kijelentéseiről ismert pártvezető valójában a kormányzó Egységes Oroszország pártnak a Moszkvai területen megválasztott politikusait nevezte korruptnak és maffiózónak, és követelte, hogy fosszák meg őket mandátumuktól.

Kivégzéssel a képviselők tiltakozó bekiabálásai után kezdett el fenyegetőzni. Zsirinovszkij korábban elutasította Vjacseszlav Vologyin házelnök felszólítását, hogy kérjen bocsánatot.