Trump megtalálta a közös hangot Merkellel: „mindkettőnket lehallgattak”

A sajtótájékoztató közben Trump kijelentette, hogy

„Mindkettőnket lehallgattak.”

Mire a német kancellár láthatóan meglepődött, de Trump még hozzátette:

„Legalább van valami közös bennünk.”

Merkel erre nem reagált semmit.

Testbeszéd elemzők szerint a német politikus Trump több kijelentésén is meglepődött, míg az amerikai elnököt semmi nem billentette ki stílusából.

A változatosság kedvéért pedig ismét sikerült összecsapnia egy újságíróval. Az egyik német kolléga arról kérdezte az amerikai elnököt, hogy miért folytat bezárkózó politikát, mire az elnök rámutatott és megjegyezte: „na, még egy baráti újságíró!” – majd kiegészítette ezt azzal, hogy már megint hamis híreket terjesztenek róla, ugyanis ő nem a bezárkózás, hanem a tisztességes kereskedelempolitika híve.