Részeg volt és be is volt tépve a párizsi támadó

Dzsihadista jelszavakat kiabált, de nem viselkedett hithű muszlimként. 

Literenként 0,93 gramm alkoholt mutattak ki a vérében, s emellett kokain és kannabisz nyomait is megtalálták.

Az ügyben eljáró ügyész azt mondta,

a férfi azt kiáltotta: meg akar halni Allahért,

légpisztolyt nyomott egy járőr fejéhez, és megpróbálta megszerezni a fegyverét, de agyonlőtték.

A 39 éves tunéziai származású francia állampolgár, Ziyed Ben Belgacem többszörösen visszaeső bűnöző volt. 2009-ben kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el. A hatóságok szerint

a börtönben radikalizálódott, szélsőséges muzulmán nézetek befolyása alá került.

Édesapja viszont azt mondta: Belgacem nem volt vallásos, nem imádkozott, viszont rendszeresen ivott és füvezett.