A Terminátor háborúban áll Donald Trumppal

A Terminátor filmek főszereplője videóüzenetet küldött Trumpnak, amiben elmondja, hogy az elnök a népszerűségi adatok alapján lehúzhatja magát, az iskolai programja pedig rossz, és el kellene mennie egy intézménybe, hogy lássa, mi a valódi helyzet.

Nem ez az első csörte köztük, korábban Schwarzenegger kijelentette Trumpról, hogy

„Azt hiszem szerelmes belém.”

 - arra vonatkozóan, hogy az elnök is visszaüzent a testépítőből lett színésznek, majd későbbi kaliforniai kormányzónak.

„Az osztrák tölgy” korábban a beutazást korlátozó rendelet kapcsán elmondta, hogy hülyének és felkészületlennek mutatja magát a Fehér Ház.

Később erre a Nemzeti Imareggelin reagált Trump, mégpedig felszólítva közönségét, hogy imádkozzanak Arnoldért is.

Schwarzi erre azt mondta, hogy cseréljenek munkát, az elnök viheti a tévét, ő pedig vezeti majd az országot, így jobb lesz mindenkinek.