A váci vasútállomás peronján álló utasokat próbálta meg felgyújtani egy ámokfutó

Ezt követően egy késsel fenyegetőzött.

A police.hu beszámolja szerint emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Szobonya László ellen.

A 38 éves férfi hétfőn késő este a váci vasútállomás peronján várakozó sértettekkel veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta. A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el.

Szobonya László a cselekmény elkövetése közben folyamatosan szidalmazta a sértetteket és a ruházatából egy kést vett elő, azzal nyomatékosította a fenyegetését.

Ezt követően a helyszínről távozott, de közben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Mivel a Szobonya László felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Pest megyei nyomozók elrendelték a körözését. Aki tudja hol tartózkodik, hívja a rendőrséget.