Ő lehetett a londoni terrorista – született brit, Magyarországon egyszer elfogták

Eredeti neve: Trevor Books, Lökősházán egy Koránnal akarta magát igazolni.

Az értesülést egyre több lap erősíti meg. 2015 novemberében Magyarországon is elfogták egyszer, mert a lőkösházai vasúti határátkelőhelyen egy Koránnal próbálta magát igazolni. A határőrizeti szervekket azonban ezzel nem skerült megyőznie, így leszállították a vonatról. 

 

Terrorizmusra bujtogatott, az Iszlám Államba menekült volna! Magyarország azonban lecsapott

Abu hiába indult el Magyarországon keresztül az Iszlám Állam fele, mert a szemfüles magyar rendőrök leszedték a vonatról. Kiderült, hogy az egyik leghírhedtebb britanniai iszlamista prédikátor került elő, aki korábban többször börtönben ült és a hitetlenek legyilkolására buzdított - számol be a valasz.hu.

 

Nevét, társával együtt később elárulta. Kiderült, hogy európai elfogatóparancs van érvénybe velük szemben.