Erdogan bepöccent: áprilisban útjukra eresztheti a migránsokat

Egy hónap múlva minden borulhat. 

Törökország fenntartja gazdasági kapcsolatait az Európai Unióval, de felülvizsgál minden politikai és közigazgatási szálat, köztük

a Brüsszellel tavaly kötött menekültügyi megállapodást is

a török elnöki rendszerről döntő április 16-i népszavazás után - nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN Türk török hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában.

A népszavazás miatt az utóbbi hetekben Törökország éles konfliktusba került több európai uniós tagállammal, köztük különösen is Hollandiával és Németországgal. Hága és Berlin magára haragította Ankarát, mert nem engedélyezte, hogy török politikusok kampányrendezvényeket tartsanak a helyi török közösségek előtt. A török vezetés úgy látja, hogy Németország és Hollandia

állást foglalt egy török belpolitikai kérdésben,

mégpedig az elnöki rendszert ellenző álláspontra helyezkedett.
 
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter múlt szerdán bejelentette: Ankara teljesen elállt

a menekültügyi egyezménynek attól a részétől, amelynek értelmében Törökország visszaveszi az illegális menekülteket Görögországból.

Egyben azzal vádolta az Európai Uniót, hogy az nem valósítja meg a török állampolgároknak szerinte ígért vízummentességet. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Ankara felülvizsgálja a menekültek visszatartására vonatkozó vállalásait is,

és ha a vízummentesség megadása nem teljesül, a török kormány

bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak.

Erdogan kedden már jelezte: a referendummal új Törökország születik, amelyet nem lehet többé az uniós csatlakozással vagy a menekültügyi paktummal fenyegetni.
 
Az 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de azóta csak 16 fejezetet sikerült megnyitni a 35-ből, és ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni. A tavalyi közös akcióterv keretében Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását helyezte kilátásba Ankarában, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta, amire a török vezetés nem hajlandó.