Nacionalisták álltak a határon túli állampolgárok útjába – Nem szívlelik a választói turizmust

A bolgár parlamenti választáson a Törökországban élő 300 ezer bolgár török is jogosult részt venni.

Egyben emlékeztetett, hogy a bolgár választásokon a helyi török kisebbséget képviselő két párt is megméretteti magát. Sajtóértesülések szerint tüntetések voltak a nap folyamán Leszovo határátkelőhelyen is. A hét eleje óta pedig 27 busz érkezett Bulgáriába csak a Malko Tarnovó-i határátkelőhelyen keresztül török szavazókkal. Szófia és Ankara között egyre feszültebb a viszony.

A szófiai kormány azzal gyanúsítja Ankarát, hogy beavatkozik a bolgár választásokba. Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön viszont nyomásgyakorlással vádolta a szófiai hatóságokat, beszédében pedig kiemelte: Törökországnak joga van kiállni a bulgáriai törökség jogaiért. A bolgár nacionalisták már kedden is akciókat szerveztek, amelyekkel átmenetileg megakadályozzák a török-bolgár kettős állampolgárságú szavazókkal teli buszok bejutását az országba mind a három határátkelőhelyen a szomszédos országok között.m Bulgáriában a lakosság tíz százaléka török nemzetiségű. A törökök az Oszmán Birodalom ideje óta lakják a mostani Bulgária északi és délkeleti részét.

A kommunista hatalom idején mintegy 300 ezer helyi török - részben kényszer hatására - vándorolt ki a szomszédos Törökországba.