Mészároséknak üzent a Jobbik: minden indokolt esetben vagyonelkobzás jön!

A Jobbik minden indokolt esetben alkalmazná a vagyonelkobzást - közölte Apáti István, a párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy noha az intézmény ma is létezik a jogban, kevésbé alkalmazzák a bíróságok. Példaként hozta, hogy tavaly Romániában 431 millió euró értékben vettek vissza vagyont politikusoktól, gazdasági szereplőktől. Legalább Románia szintjére fel kell zárkózni ebben - fogalmazta meg.

Apáti István kifejtette, hogy pártja választási győzelme esetén polgárjogi, büntetőjogi és adójogi következményekkel folytatná le az elszámoltatást, a vagyonelkobzás mellett ennek része az úgynevezett földesúradó is. Ezt - ahogy korábban Vona Gábor pártelnök közölte - évi 300 millió forint feletti vagyongyarapodásra alkalmaznák, progresszív módon.

A Jobbik szóvivője jelezte, hogy különbséget tennének a tisztességes és tisztességtelen gyarapodás között. Mint mondta, míg az MSZP "újabb padláslesöprésben gondolkodik", addig pártja elképzelése szerint "a Habony Árpádoknak, Garancsi Istvánoknak, Mészáros Lőrinceknek" és barátaiknak van félnivalójuk.

Kérdésre elmondta, hogy munkát a kiemelt beruházásokkal kezdenék, megvizsgálva az esetleges túlárazásokat. Jelezte, hogy a vizsgálat 2002-ig visszamenőleg minden vállalkozást érintene, azt az adóhivatalon belül egy külön osztály és létrehozandó korrupcióellenes ügyészség folytatná le.

Apáti István megjegyezte, nem biztos, hogy az "első sorral" kezdik, hanem azokkal, akik próbálják magukat távol tartani a politikától. "Amikor ők megkapják majd az első néhány romániai szigorúságú ítéletet, akkor el fognak gondolkozni azon, hogy x évet leguggolnak-e odabent a fegyintézetben vagy esetleg eszükbe jut valami" - fogalmazott.