Gond adódott a falugazdász ügyfélfogadáson, ezért hasba rúgta és leköpte a polgármestert

Az elektronikus ügyintézéséről nem tudó településvezető kihúzta a netkábelt.

A Horváth Szilárd megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint az 58 éves vádlott a falugazdász ügyfélfogadásán jött indulatba, amiért az elektronikus ügyintézéséről nem tudó polgármester az épületben zajló munkák miatt kihúzta az internetkapcsolatot biztosító vezetéket.

A gazdálkodó a hivatal folyosóján szidta és bántalmazta a polgármestert, akit az internet-összeköttetés helyreállítása és ügyei elintézése után az udvaron is meg akart támadni. Szándékától akkor állt el, amikor a sértett közölte, hogy hívja a rendőrséget.

A Marcali Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.