Lázár szerint nem kell feltételeket szabnunk a szerb uniós csatlakozáshoz, mert bízunk bennük

Ön is bízik bennük?

 

A külügyminiszter múlt pénteken Belgrádban Alekszandar Vucsics elnökválasztási kampánygyűlésén tartott beszédet, ahol támogatásáról biztosította az egykori soviniszta, magyarellenes politikust. Sőt, leszögezte:

"A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában."

A politikus kijelentésének Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásai adnak különös súlyt, amelyek kapcsán Horvátország és Románia is komoly fenntartásokat fogalmazott meg éppen a szerb területen élő horvát és román közösségek helyzete miatt. Ezzel a gesztussal Magyarország gyakorlatilag 

lemondott arról, hogy hasonló nyomást gyakoroljon a délvidéki magyarság ügyében. 

 

Kovács László likes this: Szijjártó hősiesen megvédi a szerb kisebbségi politikát

"A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában"- mondta Szijjártó Péter Belgrádban a kormányzó Szerb Haladó Párt kampánygyűlésén. Hogy megvédjük. A kisebbségi jogok terén. Nem a délvidéki magyarokat. Szerbiát.

Emlékezetes: az Országgyűlés 2005-ben feltétel nélkül szavazta meg Románia EU-hoz való csatlakozását, holott a Fidesz korábban még vétót helyezett kilátásba, ha az erdélyi magyarság önrendelkezési követelései nem teljesülnek. Erre azóta sem került sor. 

Az Alfahír a csütörtöki kormányinfón arról kérdezte Lázár Jánost,

ő is úgy érzi-e, hogy minden tökéletesen rendben van a délvidéki magyarság helyzetét tekintve?

A kérdés már csak azért is jogos lehet, mert 2014 januárjában a magyar kormány még tiltakozott a szerb alkotmánybíróságnak a nemzeti tanácsok (így a Magyar Nemzeti Tanács) jogköreit durván szűkítő határozata ellen, s ez a döntés azóta is érvényben van. 

A kancelláriaminiszter szerint a magyar kormány álláspontját a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) véleménye 

"döntően befolyásolja", ők pedig támogatják Vucsicsot. 

Megkérdeztük, hogy az aktuális belgrádi kormány támogatása feltétlenül együtt kell-e járjon azzal, hogy 

Szerbiának kiállítjuk az a biankó csekket, amivel Románia egyszer már visszaélt?

Lázár János szerint azonban nem erről van szó, hiszen a két ország között az elmúlt években nagyon jó "egyeztetési mechanizmus" alakult ki. Lázár úgy véli, Magyarország és Szerbia között

megvan az a bizalom,

amely lehetővé teszi, hogy a délvidéki magyarság kapcsán felmerülő kérdéseket kétoldalú tárgyalások kapcsán is rendezni lehet.

Fotó: Burger Zsolt / MTI