Bekerültek Graz vezetésébe az osztrák radikálisok

Két évig húzódtak a koalíciós tárgyalások, mert a győztes konzervatívok nem akartak a kommunistákkal közösen politizálni.

Az ÖVP 37,7 százalékos eredménye ellenére sem tudott többséget szerezni Graz közgyűlésében, így a többi alakulatból kellett szövetségest találnia magának.

A konzervatívok a második legerősebb erőt, az Osztrák Kommunista Pártot (KPÖ) 20,4 százaléka ellenére is kizárták a lehetőségek sorából, a szocdemek 10,1 százalékukkal túl gyengének bizonyultak, így maradt a valódi osztrák jobboldal, mint szövetséges.

Heinz-Christian Strache pártja 16,3 százalékkal végzett a vörösök mögött, így kézenfekvő szövetségesnek tűnt a polgármestert adó ÖVP számára, ám ideológiai okokból egész eddig nem jutott dűlőre a két formáció.

Az egyezkedések eredményeként az ÖVP két szakterület kivételével mindent megtartott magának: a szabadságpártiak a lakhatási és a közbiztonsági kérdésekkel foglalkozhatnak majd az önkormányzati munka során.

A KPÖ szemét a közlekedésügyi és közegészségügyi területekkel szúrták ki, a zöldek pedig a nőjogi és természetvédelmi kérdések felelősei lesznek.