Hoppá! Orbán Viktor szerint hiába milliárdos valaki, Magyarországon nem állhat a törvények fölött

De jó lenne, ha komolyan is gondolná!

Egyébként a miniszterelnök közölte, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) sorsa az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson és megállapodáson múlik. Megjegyezte, előzetesen nem keresték meg az amerikai kormányt az ügyben.

Ehhez muszáj hozzátennünk, hogy Lázár János csütörtöki kormányinfóján már sokkal békülékenyebb hangot ütött meg a CEU-val kapcsolatban. A kancelláriaminiszter nem értette, hogy mire fel ez a hiszti az oktatási intézménnyel kapcsolatban. Lázár János szerint egy éven belül megegyeznek Soros György "egyetemével", amelynek korábban hallgatója volt Kovács Zoltán kormányszóvivő, jelenleg pedig a Külügyminisztérium egyik helyettes-államtitkára tanul ott - közpénzből.