Egyhangúlag szavazta meg Pest megyei közgyűlés a jobbikos javaslatot: nem kell a párkányi szemétégető!

A javaslat indoklásában Fehér Zsolt kifejtette, hogy az ügy többpólusúvá vált, nem csak a felvidéki Párkány, hanem a szomszédos Esztergom városa, Komárom-Esztergom és Pest megyék, vagyis mind a szlovák állam, mind Magyarország érintett benne.

Szavai szerint nem csak a légvonalban alig néhány kilométerre fekvő Ipoly-menti községekre és Szob városára, de az egész Duna-Ipoly Nemzeti Park területénenek levegőminőségére, természeti kincseire jelent veszélyt a tervezett beruházás, amely

közegészségügyi kockázatot

is hordoz az ott lakók számára.

 

FELDERÍTŐ - Szlovákok rontanák a magyar levegőt

Összefogással akadályoznák meg a Párkányba tervezett két hulladék égető megépítését a két határ-menti város lakói. Míg a szlovák vállalkozóké lenne a haszon, a magyar oldalon élőknek csak a szennyezett levegő jutna.

Végezetül kiemelte, hogy az előterjesztés hangsúlyozottan politikamentes, ezért annak támogatását párthovatartozástól függetlenül kéri minden képviselőtársától

Az elfogadott határozati javaslat értelmében Pest Megye Közgyűlése

határozottan tiltakozik a szlovák fél tervezete ellen

és erről értesíti Párkány város képviselő-testületét és Nyitra Kerület Önkormányzatát.

Korábban hasonló állásfoglalást fogadott el az esztergomi és a komárom-esztergom megyei közgyűlés is.