Szándékosan okoztak légikatasztrófát az oroszok a lengyelek szerint

A 2010-es szmolenszki légikatasztrófa szándékos okozásával gyanúsítottak meg Lengyelországban két orosz légiirányítót.

Az ügyészség ezzel változtatott az előző kormány idején, 2015 márciusában megfogalmazott gyanún, amely szerint az egyik orosz légiirányító, Pavel P. "közvetlen légikatasztrófa-veszélyt okozott", társa, Viktor R. pedig "nem szándékosan hozzájárult" a katasztrófához. 

A szintén az irányítótoronyban tartózkodó, eddig még meg nem gyanúsított harmadik személyt, Nyikolaj K. orosz tisztet bűnrészességgel gyanúsítják - hangzott el a hétfői varsói sajtótájékoztatón.

Marek Kuczynski, a szmolenszki légikatasztrófa vizsgálatát felügyelő lengyel ügyész elmondta: Varsó bűnügyi jogsegélyt kért Moszkvától, hogy az érintettekkel mint gyanúsítottakkal ismertessék a vádat, és kihallgassák őket. A lengyel ügyészség a 2015-ben megfogalmazott gyanú ügyében is hasonló kéréssel fordult Oroszországhoz, de annak az orosz fél máig nem tett eleget.

Újságírói kérdésre válaszolva Kuczynski elmondta: továbbra is él az esetleges robbantásos merényletet vizsgáló nyomozási szál, ennek keretében újabb laboratóriumi vizsgálatokat készíttetnek.

Bejelentették azt is, hogy közzé fognak tenni egy új, átfogó - külföldi szakértők segítségével készülő - jelentést, mely a légikatasztrófa során történtekre derít fényt. A légikatasztrófa áldozataitól vett mintákat brit, olasz, ír és spanyol kriminológiai laboratóriumokban vizsgálják, s robbanóanyag esetleges jelenlétét is megvizsgálják. 

Az ügyészek beszámoltak a tavaly novemberben elkezdett eljárásról is, melynek során a légikatasztrófa 83 el nem hamvasztott áldozatát kihantolják, majd igazságügyi orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá a maradványokat azonosságuk újbóli megállapítása céljából. 

Megerősítették: eddig 17 exhumálást végeztek el, és ezek során az Oroszországból hazaszállított és eddig fel nem nyitott koporsókban két, egymással összecserélt holttestet találtak, 5 sírban pedig más személyek testmaradványaira bukkantak. Korábban már 6, 2011-2012-ben exhumált áldozatról bebizonyosodott, hogy összecserélték őket.

A 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél bekövetkezett, a lengyel kormánygép fedélzetén utazó 96, többségében magas rangú személyiség - köztük Lech Kaczynski lengyel elnök - halálával járó katasztrófa bűnügyi vizsgálatát a lengyel államügyészség folytatja le, amelyet tavaly összevontak a katonai ügyészséggel. Folyamatban van még az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság eljárása is.

A légikatasztrófa okainak vizsgálatára a lengyel nemzetvédelmi tárca tavaly februárban új bizottságot hozott létre, minthogy a 2015 novembere óta kormányzó Jog és Igazságosság párt úgy látja, hogy az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését. 

A katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. Oroszország a lengyel kormánygép pilótáira hárította a teljes felelősséget.