Már az első körben tarolt Vucsics

Második kör nem is lesz. 

A jelenlegi miniszterelnök a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője és a kormánykoalíció jelöltje a pártközpontban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: fontos nap volt ez Szerbia életében, mert megmutatkozott, hogy az ország tovább akar haladni az európai integráció útján, ugyanakkor fenntartani a jó viszonyt Oroszországgal, és folytatni akarja a megkezdett reformokat is.

Az SNS pezsgővel és tűzijátékkal ünnepelte vezetője győzelmét.

Vucsics arról is beszélt, hogy becslése szerint több mint kétmillió választópolgár adta rá a voksát. Kijelentette: büszke arra, hogy ennyi szavazatot kapott, azaz - állítása szerint - több voksot szerzett, mint az összes többi jelölt együttvéve.

Hozzáfűzte: fontosnak tartja, hogy a választás tiszta volt, és jelentős különbség van az első két jelölt eredménye között, így győzelmét senki sem vonhatja kétségbe. Kiemelte, hogy a magyar és a bosnyák többségű településeken is ő kapta a legtöbb voksot, tehát nem csak a többségi nemzet támogatását élvezi.

A szavazatok 77,4%-os százalékának feldolgozása után Vucsics 55,2%-on áll. Ez azt jelenti, hogy

második fordulóra biztosan nem kerül sor, 

a politikus szerbia államfőjének tekintheti magát. 

A második helyre Sasa J ankovics futott be 16,1%-al. Az egykori emberi jogi ombudsman ugyan bőven lemaradt Vucsics mögött, ám ahhoz képest, hogy szinte a semmiből tűnt fel, egész jó eredményt könyvelhet el. Jankovics neve a Blic nevű bulvárlap online szavazásán merült fel pár hónappal ezelőtt, és miután ott sokan biztosították támogatásukról, a közvélemény nyomására indult el az elnökválasztáson független jelöltként.

Az ellenzéki érzelmű szerbek kiégettségét jól jelzi, hogy 9,5%-ot söpört be a "Nem ettél még töltött káposztát" nevű viccpárt jelöltje, Luka Makszimovics, aki fehér öltönyös, makkos cipős, korrupt tahót alakított a kampányban görbe tükröt tartva a balkáni politikának.