Washington már letett Aszad megbuktatásáról, Brüsszel még mindig "eltüntetné"

"Sok lehetőséget mulasztottunk el, mert az előző kormányzat Aszadra összpontosított. Nekünk az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésére kell összpontosítanunk"

 - fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer. 

Hozzátete:  Egyesült Államoknak

el kell fogadnia a politikai realitásokat Szíriában. 

Brüsszelt azonban láthatóan a mai napig nem igazán foglalkoztatja ez a szempont.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn leszögezte: elképzelhetetlen, hogy a szíriai politikai helyzet újra olyan legyen, mint a háborút megelőzően -

Hangoztatta: az Európai Unió mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy lehetetlen visszaállítani azt a helyzetet, amely a konfliktusok kitörését megelőzően, 6-7 évvel ezelőtt volt Szíriában. Nem reális azt gondolni, hogy az élet Szíriában ugyanúgy folytatódhat a rendezést követően, mint korábban volt - fogalmazott.
  
Sigmar Gabriel német külügyminiszter véleménye szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök diktátor, aki szörnyű bűnöket követett el.

"Személye úgy a rendezés, mint az ország vezetése szempontjából az unió számára elfogadhatatlan."

- jelentette ki.

Nem engedhető meg az sem, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen vívott küzdelem sikere és egy demokratikus állam kiépítése érdekében Európa nem beszél többet Aszad felelősségéről - hangsúlyozta Gabriel Luxemburgban.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter érkezésekor kijelentette, hogy a szíriai rendezés csak úgy képzelhető el,

ha Bassár el-Aszad "eltűnik" a politikai életből.

A szíriai elnököt el kell számoltatni, hiszen felelőssége van a sok civil halálával és elmenekülésével járó konfliktus kirobbanásában - tette hozzá.