Aki Rogán Antal barátja, az a fideszes törvénygyár barátja is

Már megint egy személyre szabott törvényalkotás.

A lap emlékeztet, hogy a készülő szabályozás egyik kevésbé feltűnő nóvuma ugyanis eltörölné az ügyvédi hivatás és a cégvezetői pozíció közötti összeférhetetlenséget, éppen azt, ami kellemetlen helyzetbe hozta nemrég Kertész Balázst, és ami miatt a jogásznak le kellett mondania saját cége ügyvezetői posztjáról.

A belvárosi ügyvéd, Kertész Balázs azután szerzett országos hírnevet, hogy az Index leleplezte, ő a kormány egyszemélyes bulibárójának és propagandaminiszterének a titokzatos jobbkeze. Emlékeznek, akkor hangzott el az a felejthetetlen érvelés, hogy Rogán csupán kávézni jár az Aulich utca 3. szám alá.

A lényeg, hogy akkor fény derült, hogy Kertész ügyvezető is a cégében (Monavis Consulting Kft.,), és ez összeférhetetlen ügyvédi hivatásával, a szabálytalanságot akkor a Budapesti Ügyvédi Kamara megállapította, így Rogán Antal jó barátja harminc napot kapott az ütközés feloldására. Végül a praxis mellett döntött, az ügyvezetésről lemondott.

Staudt Gábor, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának jobbikos alelnöke a korlátok tágításával kapcsolatban arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy véleménye szerint „összeáll a kép”, azok után, hogy „Fidesz-közeli ügyvédek néhol zavaros ügyekkel érintett cégekben nem tudtak vezető tisztségviselők maradni”. – Úgy tűnik, ez a következő lépése annak, hogy a kormánypárt holdudvara magára íratja a szabályokat – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint az emberek az ügyvédek részéről cégektől független működést várnak el.

Frissítés:

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az ügyvédi törvény tervezett módosításáról a Miniszterelnöki Kabinetirodának nem volt tudomása - olvasható a tárca közleményében.

A kabinetiroda kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta:

"A tervezett törvénymódosítást nem látjuk szükségesnek, és javasolni fogjuk a kormánynak az eredeti szabályozás fenntartását."