Miért akadályozza az MLSZ a válogatott szurkolóinak jegyvásárlását?

A XXI. században csak munkaidőben, személyesen lehet átvenni a jegyeket.

Tisztelt Csányi Sándor Elnök Úr!

"Az informatika és az informatikai infrastruktúra fejlődése, térnyerése számos országban érezteti már hatását, az internet széleskörű elterjedésének köszönhetően pedig napjainkban már szinte mindent intézhetünk otthonról. Sajnos ez alól kivételt képez az idegenbeli labdarúgó-válogatott meccsre történő jegyvásárlás, melyet jelenleg a megrendelést követően csak személyesen lehet átvenni, ráadásul csak munkaidőben és csak Budapesten. Tehát egy átlag magyar szurkoló, aki egyébként a legvalószínűbb esetben is hétfőtől péntekig dolgozik, utazzon el, mondjuk Sopronból, Debrecenből vagy Szegedről a fővárosba, hogy munkaidőben átvegye a mérkőzésre szóló jegyét. Valljuk be, ez egy kicsit nonszensz annak tekintetében, hogy repülőjegyet vagy koncertjegyet mindenféle gond nélkül tud rendelni bárki (külföldről is), amit aztán kinyomtatva, felmutatva, megkapja az ellenszolgáltatást.

Egy másik probléma a hűséges és bárhova elutazó szurkolók vonatkozásában, hogy semmilyen előnyt nem élveznek azokkal szemben, akik csak egyszer-kétszer veszik rá magukat, hogy kilátogassanak egy válogatott mérkőzésre. Természetesen senkit nem kell hátrányban részesíteni és mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy jegyet vásárolhasson, azonban egyértelműen előnyt kellene élvezniük azoknak, akik a világ végére is követik a csapatot. Az MLSZ rendszerében szerepelnek azok, akik korábban idegenbeli mérkőzésre jegyet vásároltak, tehát a lehetőség megvan arra, hogy szűrjék a potenciális vásárlókat és biztosítsanak egy 2-3 napos elővásárlási lehetőséget azoknak, akik idegenbe is elkísérik a csapatot. Hiszen elfordulhat bármelyik rendszeren mérkőzésre járó szurkolóval, hogy önhibáján kívül lemarad a jegyvásárlásról és nem jut már neki belépő.

Mindezek alapján kérdezzük Tisztelt Elnök Urat, hogy a jövőben várható-e a fenti problémák orvoslása, a rendszer modernizálása?

Várjuk megtisztelő válaszát!

Budapest, 2017. április 4."

Tisztelettel:

Magyar Zoltán, Farkas Gergely

országgyűlési képviselők