Jelentősen emelkedhet az árfolyamgátosok törlesztőrészlete

Az árfolyamgát kifutása után emelkedhet a havi törlesztő, vagy meghosszabbodik a futamidő-

Idén vagy jövőre ugyanis letelik az az öt év, amely időszakra kedvezményes – 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,6 forintos japán jen – árfolyamon fizethették havi törlesztőrészleteiket az árfolyamgát rendszerébe belépők. Az árfolyamgát kifutása után ugyan legfeljebb 15 százalékkal emelkedhet a havi törlesztő, de sokan szembesülhetnek majd a futamidő meghosszabbodásával.

Ráadásul az infláció gyorsulására számíthatnak már az idén, ami maga után vonhatja a kamatok, így a törlesztőrészletek további emelkedését. Ez azért is érintheti érzékenyen ezt a csoportot, mert ők már a devizaárfolyamok elszabadulása előtti időszakban is teljesítőképességük határán voltak, épp ezért választották az árfolyamgátas megoldást, ami átmeneti könnyebbséget jelentett számukra. Most azonban félő, hogy miattuk a nem fizető jelzáloghitelesek száma ismét gyors növekedésnek indul - írja a lap.

A mintegy 170 ezer főnyi hitelfelvevői csoport jó része 2012 áprilisa és 2013 nyara között csatlakozott a rendszerhez, ahol a piacinál jelentősen alacsonyabb kedvezményes árfolyam feletti – ki nem fizetett – tőketörlesztés egy gyűjtőszámlára került. Ennek törlesztését kell elkezdeni öt év elteltével, és ez a határidő jár le sok egykori devizahiteles számára. A rögzített árfolyam fölötti kamat törlesztését fele-fele arányban a költségvetés és a hitelt nyújtó bank vállalta át.