Nem lát a Fidesz kivetnivalót abban, hogy oldalanként 2,3 millióval támogatják az MSZP-közeli lapot

Így működik a NER: most már ők az új barátok?

Erre az aggasztó helyzetre kérdezett rá lapunk Halász Jánosnál, a Fidesz frakció-szóvivőjénél, és persze arra, hogy ez a fajta támogatás meddig fog még tartani.

A fideszes politikus azzal magyarázta a Népszava támogatását, hogy a Nemzeti Konzultáció kérdéseit mindenkihez el akarják juttatni, a kormányt érdekli az emberek véleménye (kivéve a római-parti mobilgát kapcsán, ahol több mint 10 ezer választópolgárt vettek semmibe), "még az ilyen típusú hirdetéseken keresztül is fontos a magyar érdek megvédése" és egyáltalán nem érzi visszásnak, hogy miközben az egyik mondattal azzal támadják Puch Lászlót, hogy a 4-es metró projektjéből elsíbolt 431 millió forintot a szocialistáknak, utána pedig egész oldalas hirdetésenként 2,3 millió forinttal támogatják ugyanazt az üzleti kört.

Arra a kérdésre pedig már végképp nem tudott érdemben válaszolni, hogy vajon a kormányzat miért nem kíváncsi a Magyar Nemzet olvasóinak a véleményére. Ugyanis amíg az MSZP-közeli lapba folyamatosan tolja a kabinet az adóforintokat, egyetlen hirdetéssel sem "védték" Orbánék a nemzeti érdekeket a Magyar Nemzetben.

A jobboldali lap olvasói számára maradnak az óriásplakátok.