Még nem tudni, hány alkalommal kellett eddig hálálkodnia Orbánnak Simicska irányába

Ám hiába minden próbálkozás, ez előbb-utóbb úgyis ki fog derülni. Csak idő kérdése.

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy a milliárdos nagyvállalkozó (Apáti István szavaival élve, aki embert csinált a fideszesekből, és urat Orbán Viktorból) fia, Simicska Ádám egy újabb poszttal utalt vissza a nem is olyan távoli múltba, abba a korba, amikor minden olyan szép volt, és a miniszterelnök még őszintén adott hálát egy köszönőlevélben Simicskának azért a jelentős összegű adományért, amellyel hozzájárult a Polgári Körök Közösségi Házának megépítéséhez.

Most már egészen más a helyzet, Halász János sem érez már köszönetet, amiért Simicska letette annak az új rendszernek az alapjait, amiben jelenleg is élünk. S inkább feldúltan visszautasította, hogy megtudjuk, mennyivel is támogatta Simicska a Fideszt, és a Polgári Köröket.

Török Gábor: Orbán halálos sebet kaphat ebben a háborúban

Török szerint Simicska és Orbán háborúja azért nehezen értelmezhető a kívülállók számára, mert "volt szerelmek, volt barátok, volt üzletfelek"között folynak az "érzelmekkel leginkább átitatott" viták. A politológus úgy véli, a nagyvállalkozó és fia vehemens nyilatkozatai mögött nem csak indulati elemek, de jól átgondolt taktika is állhatnak:

Ám hiába, ez előbb-utóbb úgyis ki fog derülni. Csak idő kérdése.