Egyértelmű választ várt az LMP a Jobbiktól: itt a reakció

Atomenergia-ügyben levelezett egymással az LMP és a Jobbik vezetője.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke múlt héten nyílt levélben fordult Vona Gáborhoz, ám az MTI nem volt hajlandó lehozni azt, így a politikus Facebook-oldalán osztotta meg.

Szél Bernadett ebben azt írta, a Jobbik szerinte alapvetően alternatívaként tekint a paksi bővítésre és úgy tűnik, továbbra is az atomenergiához láncolná Magyarországot. A politikus szerint a legnagyobb ellenzéki pártnak "egyértelmű választ kell adnia azzal kapcsolatban, hogy belátják-e az azonnali és gyökeres irányváltás szükségességét, azt a 21. századi imperatívuszt, hogy Magyarországon az atomenergiának helye nincs".

Vona Gábor szintén nyílt levélben válaszolt Szél Beradett felvetésére.

A Jobbik elnöke leszögezte: a Jobbik nem feltétlen híve, ugyanakkor nem is ádáz ellensége az atomenergiának.

" A jelenlegi atomerőművi kapacitás új blokkokkal történő kiváltását szavazatunkkal támogattuk az Országgyűlésben, mert hazánk energiafüggőségének csökkentése érdekében azt egy reális alternatívának látjuk. Magát a konkrét szerződést, különösen annak átláthatatlan és a magyar emberek számára megismerhetetlen pénzügyi feltételeit sosem támogattuk" - írja Vona.

A Jobbik elnöke a levél végén megjegyzi: 
"Kormányzásra készülő politikai pártként szorgalmazzuk a megújuló energia felhasználás radikális elterjesztésével a hazai energiapolitika XXI. századba történő átléptetését. Minden erről szóló érdemi vitát támogatunk, ahogy eddig is tettük."

A teljes levelek itt olvashatók:

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. január 18. | 18:52
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
A Jobbik képviselőjelöltje Sneider Tamással közösen találkozott a vasmű dolgozóival.