600 ezer forintjába került Zsohár Zsuzsannának és a 24.hu-nak a HVIM-ről szóló valótlan állítás

A migránsvédelemmel foglalkozó Migration Aid volt szóvivője azt állította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjairól, hogy embercsempészettel foglalkoztak.

Egészen pontosan így hangzott:

"Magyarországon kik voltak az embercsempészek? - Mindenki. Még vármegyések is buktak meg valahol az elsők között."

Mivel ez a lehető legtávolabb állt az igazságtól (de most komolyan, hogy lehet ilyet kitalálni egy olyan mozgalomról, amelynek alapítója Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere?!), így a bíróság jogerősen 600 ezer forintot (plusz kamatokat) ítélt meg a HVIM-nek, amelyet Zsohár Zsuzsanna és a hazugságot tartalmazó interjút közlő 24.hu kiadója együttesen volt kénytelen megfizetni. Emellett a 24.hu-nak bocsánatot is kellett kérnie a mozgalomtól.

A hírt közlő Szent Korona Rádió oldalának Barcsa-Turner Gábor, a mozgalom társvezetője az összeggel kapcsolatban elmondta, hogy abból "a migránsokkal kapcsolatos felvilágosító munkát és egyéb mozgalmi tevékenységet fogják finanszírozni". Hozzátette: "a HVIM minden esetben jogi elégtételt vesz, amikor mocskolják, hazudoznak róla, valótlan állításokat tesznek közzé".

Zsohár Zsuzsanna egyébként többször folytatott vitát a migráns-kérdésről az N1TV K.O. című műsorában is. 2015-ben például Toroczkaival. Közéleti tevékenysége miatt ismertté vált azért is, mert Leszbosz szigetén egy szír menekülttel esett szerelembe, és azt tervezték, hogy közösen fognak élni valahol Európában. Hogy együtt vannak-e még, arról nem tudni, de a Zsúrpubinak adott interjúja szerint Ausztriában telepedett végül le. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás

Friss

sss
2019. július 20. | 12:57
Vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában.
sss
2019. július 20. | 11:58
Teherán tájékoztatása szerint a britek egy iráni halászhajóval ütköztek. London nem tervez katonai akciót.
sss
2019. július 20. | 11:21
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember a Hold felszínére.
1
sss
2019. július 20. | 10:09
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát.
1
sss
2019. július 20. | 08:38
A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig.
1
sss
2019. július 19. | 20:37
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát.
A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig.
Az NGO-hajók ösztönzik az életveszélyt, nem megelőzik, így közvetve ők a felelősei, hogy egyre többen a halálos bizonytalanságba indulnak Afrikából. Vélemény.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás
sss
2019. július 20. | 12:57
Vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában.
sss
2019. július 20. | 11:58
Teherán tájékoztatása szerint a britek egy iráni halászhajóval ütköztek. London nem tervez katonai akciót.
sss
2019. július 20. | 11:21
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember a Hold felszínére.