Újabb merénylet Egyiptomban

Legalább 11 halott van. Néhány órával korábban a tantai Szent György-templomban történt robbantás.

Néhány órával korábban a tantai Szent György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és hetvenegyen megsebesültek.

A vasárnap délelőtti merénylet után pár órával egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint 11-en meghaltak és legalább 35-en megsérültek a detonációban. 
   
A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább három rendőrt is megölve.
    
Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.
    
Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot - közölte az egyiptomi televízió.
    
A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a terrorizmus legyőzése érdekében.
    
A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi vezetésnek.
    
Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is.
    
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök is Abdel-Fatah esz-Szíszinek és II. Tavadrosznak az áldozatok miatt, hozzátéve, hogy Magyarország szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani a rászorulóknak.