F1: Vettelnek ezúttal nem sikerült - Hamilton győzelem Kínában, holtverseny a világbajnokságon

Lewis Hamilton összességében sima győzelmet aratott.

A verseny előtt a kínai pályán eső volt, így egy vizes futam reményében várhattuk a rajtot. Ezt támasztotta alá az is, hogy a többség intermediate abroncsokon rajtolt.

A start sima volt, Vettel nem teljesen a kijelölt rajtkockába állt fel, de megúszta büntetés nélkül. A második körben Lance Stroll a kavicságyban landolt a Williamssel, miután az egyik Force India eltalálta, így virtuális Safety Car időszak kezdődött. Ezt kihasználva rohantak kerékcserére a csapatok, slick gumira váltani.

Rögtön azután, hogy ismét teljes gázon száguldhattak a pilóták Antonio Giovinazzi eldobta a Saubert a célegyenesben, így érkezhetett a valódi Safety Car is. Ezután azok a pilóták is száraz pályás gumira váltottak, akik eddig köztes esőgumin voltak.

Komoly csata alakult ki a Ricciardo-Räikkönen-Vettel hármas között, melyből végül győztesen Sebastian Vettel jött ki egy szenzációs előzéssel, össze is értek az ausztrál Red Bull versenyzővel.

Ezután a négyszeres világbajnok német elindult Hamilton és Verstappen után, a hollandot könnyedén le is vadászta, miután az elfékezte magát, de a britet már nem sikerült utolérnie.

Lewis Hamilton összességében sima győzelmet aratott, így ő és Vettel két verseny után pontazonossággal vezetik a világbajnokságot.

A pontszerzők sorrendje: Hamilton, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Bottas, Sainz, Magnussen, Perez, Ocon.