Őrizetbe vettek egy orosz informatikust Spanyolországban

Az informatikust azzal gyanúsítják, hogy köze volt a tavalyi amerikai elnökválasztás körüli számítógépes betörésekhez.

Az RT orosz tévécsatorna jelentése szerint Levasovot azzal gyanúsítják, hogy köze volt a tavalyi amerikai elnökválasztás körüli számítógépes betörésekhez. 
    
A spanyol rendőrség az Egyesült Államok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján vette őrizetbe a férfit, és erről pénteken tájékoztatta Oroszország madridi nagykövetségét.
    
A spanyol rendőrség januárban őrizetbe vett egy másik orosz informatikust is, aki ellen szintén Washington kezdeményezésére nemzetközi elfogató parancs volt érvényben. Az illető teljes neve nem ismert, pusztán Liszovként említették. 
    
Az Egyesült Államok kormányzata hivatalosan is megvádolta Oroszországot azzal, hogy informatikusai tavaly feltörték a Demokrata Párt számítógépes levelezését, így próbálva győzelemre segíteni a republikánus Donald Trumpot. Az Egyesült Államok kongresszusa vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy milyen kapcsolatban állt Trump Oroszországgal a választási hadjárat idején. 
    
Orosz részről - Vlagyimir Putyin elnököt is beleértve - folyamatosan tagadják, hogy Moszkva megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztás kimenetelét.