Téglával verték agyon az izraeli állampolgárt - Most kezdődött a tárgyalásuk

A 20 és 22 éves vádlottak gyakran fogyasztottak alkoholt és kábítószert, áldozatuk értéktárgyait eladták.

A vádirat szerint a 40 éves, apai ágon magyar származású, izraeli férfi tavaly március 3-án jött Magyarországra, hogy megtanuljon magyarul. Gyakran járt külföldre, így angolul jól beszélt, de magyarul alig tudott. Kecskeméten szállt meg április 15-éig, majd Tiszakécskére ment. Rendszerint alkalmi szállásokon vagy a szabadban, sátorban, a hálózsákjában éjszakázott.

A 20 éves és a 22 éves tiszakécskei vádlott gyakran csavargott együtt. Szórakozóhelyekre jártak, italoztak, időnként kábítószert fogyasztottak. Alkalmi munkákból, kisebb lopásokból tartották fenn magukat.

Az elsőrendű vádlott a vasútállomás környékén figyelt fel az izraeli férfire, és elhatározta, elcsalja magával, hogy ellopja értékeit. Egy angolul beszélő ismerőse segítségével felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát, amit a sértett el is fogadott. Közben az elsőrendű vádlott felvetette ismerőseinek, hogy amikor a sértett elalszik, el kellene vennie a holmiját, de ők nem akartak ebben részt venni. Ezután hívta a fel a másodrendű vádlottat, aki beleegyezett a rablásba.

Miután találkoztak, az elsőrendű vádlott felvetette, öljék meg az izraeli férfit, úgyis régóta foglalkoztatja a gondolat, milyen érzés lehet meggyilkolni valakit. Tégladarabokkal először két-három méterről, majd egyre közelebbről dobálták az alvó férfi fejét. Az elsőrendű vádlott a végén egy tégladarabbal a kezében többször fejbe vágta a sértettet, aki elvesztette az eszméletét. A vádlott ezután fejbe rúgta, és tovább dobálta. Amikor a férfi már nem mutatott életjeleket, elvették két mobiltelefonját, a laptopját, a fülhallgatóit, háromezer forintját, tíz - forgalomból már kivont - guldenjét és húsz amerikai dollárját, a sátrát, a hátizsákját és a személyes tárgyait. Az elsőrendű vádlott kevesellte az értékeket, ezért dühében többször belerúgott a holttestbe.

A vádlottak a halott férfitól ellopott tárgyakat eladták.

Az elsőrendű vádlott a bíróságon nem tett vallomást, így hétfőn a tavaly május 1-jén még gyanúsítottként tett vallomását olvasta fel Fodor Endre bíró. Akkor azt mondta, elismeri, hogy bántalmazták a férfit, de nem akarták megölni, csak az értékeit szerették volna elvenni.

A másodrendű vádlott egy későbbi kihallgatásakor azt mondta, azért nem állította le ismerősét, mert őt is megfenyegette, hogy megöli. Az elvett értéktárgyakért végül összesen 10 ezer forintot kaptak.

A főügyészség a vádlottakat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberöléssel, valamint kábítószer-birtoklással vádolja.

Az elsőrendű vádlottal szemben életfogytig tartó, míg társára határozott időtartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik hétfő délután.

Magyarok helyett öltek izraelit? Brutális gyilkosság Tiszakécskén

Vannak olyan helybeliek is, akik úgy gondolják a két elkövető helyettük szemelte ki az izraeli férfit. A bűncselekmény mindenkit megdöbbentett a kis fürdővárosban.