„Ami történik, az Magyarország átalakítása kleptokratikus és autoriter kliensállammá”

Az Európai Néppárton belülről kap kemény kritikát Orbán és rendszere.

Frank Engel luxemburgi néppárti EP-képviselő válaszolt korábban a Fidesz azon üzenetére, hogy félreértik a lex CEU-t, mégpedig meglehetősen keményen, így fogalmazva: „Hagyjuk ezt a baromságot. Tudjuk, miről szól az egész.” A politikus most a 444 kérdéseire válaszolt.

A képviselő kifejtette, hogy mire gondolt az alatt, hogy tudják miről van szó.

„Ami történik, az Magyarország átalakítása kleptokratikus és autoriter kliensállammá.”

Frank Engel szerint ez a folyamat azóta tart, amióta Orbán 2010-ben újra miniszterelnök lett. Példákat is hozott, amivel alátámasztotta ezt a véleményt.

„A nemzeti konzultáció a kretén kérdéseivel, és a legalább olyan kretén irányított válaszaival, az új civil törvény, ami szinte egy az egyben olyan, mint ami Oroszországban működik, és a felsőoktatási törvénymódosítás, ami egyetlen intézményt vesz célba – ezek mind ugyanazt a célt szolgálják, hogy Magyarországból örökre Fidesz-felségterületet csináljanak.”

Engel azt is kifejtette, hogy miért gondolja úgy, hogy a Fidesz már kifelé tart az Európai Néppártból és az Európai Unióból.

„Ha Orbán még sokáig hatalmon marad, sikerülni fog neki kivezetni Magyarországot az európai államok családjából. Az unióellenes politikája és retorikája elviselhetetlen.”

Személy szerint azt szeretné, ha a Fidesz távozna a Néppártból.

„Nem akarok a Fidesszel közösséget vállalni, és százas nagyságrendben vannak olyan kollégáim, akik szintén nem. Átléptek már minden vörös vonalat, úgy döntöttek, hogy ők lesznek az illiberális demokrácia iránymutató erői. Akkor legyen.”

Engel üzent a magyar választópolgároknak is.

„Kétlem, hogy a magyarok tisztában vannak azzal, hogy milyen katasztrofális utat választott a miniszterelnök és az emberei.”